A Facebook Libra állítólag 2021 januárjában startol, írja a Financial Times. A digitális valuta kezdetben stabilcoin formában fiat pénzhez, a dollárhoz lesz kapcsolva.
A globális pénzügyi szabályozók több, mint egy éves ellenőrzését követően a Libra az amerikai dollárral támogatott digitális pénznem formájában indul.
A Libra projektben résztvevő 3 emberre hivatkozva a lap azt írja, hogy a Libra Szövetség több, más fiat pénzeket is tervez bevonni a projektbe.
A januári pontos bevezetés még mindig nem tisztázott, ez attól függ, hogy a Svájci Pénzügyi Piacfelügyeleti Hatóság (FINMA) jóváhagyását mikor kapja meg, hogy fizetési szolgáltatásként működjön.
A FINMA szóvivője kijelentette, hogy a szokásos gyakorlatnak megfelelően nem közöl információkat folyamatban lévő ügyekről.
2019 júniusában indított Libra Szövetség, komoly szabályozási ellenőrzés előtt állt, amelynek következtében számos nagyvállalat kiszállt a projektből, mint például a PayPal és a Mastercard is. A Libra-t fedező devizakosárnak eredetileg több fiat devizát is kellett tartalmaznia, beleértve az amerikai dollárt, az eurót, a japán jent, az angol fontot és a szingapúri dollárt.
A Financial Times szerint a Libra Szövetség több tagja úgy véli, hogy az HSBC jogi vezetőjének, Stuart Levey vezérigazgatónak kinevezése fordulópontot jelentett a projekt számára.